Manapság nem sétálhat el úgy egy forgalmas nagyvárosi utcán az ember, hogy ne találkozna ezzel a látványos kartonfigurával, ami nem más, mint az attrap. Ezeknek az olykor mókás életnagyságú megállítótábláknak elsősorban az a céljuk, hogy a boltok, éttermek és egyéb vendéglátó egységek előtt becsalogassák a vendégeket az üzletbe, és ösztönözzék őket a vásárlásra. Gyakran látni olyan verziót is, amikor az attrap figura arc része ki van vágva, így a vendég beledughatja a saját fejét egy vicces fotó erejéig.
Ezek a standeek számtalan célt szolgálnak. Lehetnek egyszerű Point of Sale reklámeszközök, de eseményeken és kiállításokon is változatosan felhasználhatóak. Konferencián is jól tud mutatni az attrap, ha a szervező cég azzal segíti saját megjelenését. Nem ritka az irodaházon belüli elhelyezésük sem, ha több cég is egymás mellett található. Ezek a megállítótáblák egyszerűbbé tudják tenni a megbeszélésre érkezőknek, hogy a jó irodába menjenek be. Természetesen ott vannak még a partik és a valamilyen témában megrendezett bulik is. Itt is nagyon hasznosak tudnak lenni a kartonfigurák, melyek segítségével rengeteg vicces kép készülhet. Leggyakrabb felhasználási területe az attrapnak valószínűleg a mozik, hiszen általában minden filmhez tartozik saját kartonfigura.
Az anyagát tekintve többnyire hullámkarton, habkarton vagy habosított pvc lehet. Nyomdatechnikailag ezekre a felületekre felragasztják, azaz felkasírozzák a képet. Elkészítésének végleges lépése, hogy kiválasztjuk, matt vagy fényes fóliát rakatunk rá, UV vagy illatos lakkokkal, fém vagy fluoreszcens festékkel.
Látható tehát, hogy az attrap kiváló megoldás lehet számtalan területen. Feldobhat vele egy unalmas konferenciát, irodaházat, de akár saját kerti buliját is.